Kezdőlap
Fordító
Látogatók
Kattintások száma: 16538
Tagjaink
Dr. Kautzky László

Az alapítvány alapítója.
1966-ban kapta orvosi diplomáját Budapesten. Ezt követően belgyógyász, diabetológus, lipidológus szaképzettséget szerzett. Az orvostudomány kandidátusa. Címzetes egyetemi docens. Magyar Imre díjas. 10 évig a WHO HPH programjának hazai és nemzetközi kordinátora volt. 11 évig az Orsz. Korányi Tbc Intézet belosztályának vezetője. Jelenlegi munkahelyei: Budai Irgalmas Kórház és a Telki Kórház Egészségcentruma. 19 éve a Diabetológiai Hungarica olvasó szerkesztője. 12 éve vezetőségi tag a Magyar Diabetesz Társaságban. 11 éve országos pumpakordinátor. Több diabetológiai témáju szakkönyv társszerzője.
Barátunk és kollégánk, hosszas, türelemmel viselt betegség után 2017 decemberében hunyt el.
 
 
Dr. Gosztonyi Zsuzsanna
 
1993.-ban végeztem az ELTE ÁJTK nappali tagozatán „cum laude” eredménnyel és 1996-ban szakvizsgáztam szintén jó eredménnyel. 1982 decembere óta vagyok 1-es típusú cukorbeteg, 2003 január óta pedig inzulinpumpán vagyok. Elsősorban munkajoggal és gazdasági joggal foglakozom, illetve az Alapítvány felügyelő bizottsági tagjaként az inzulinpumpás betegek támogatását és kezelését segítem.
 
 
Dr. Pátkay József
 
Jelenleg Dunaújvárosban, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben (címe: 2400. Dunaújváros, Korányi Sándor u.4-6.) dolgozom a Mátrix Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosaként. 1977-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szereztem meg Általános orvosi diplomámat. 1982 óta Belgyógyász szakorvos, 1996 óta a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa vagyok. Fő érdeklődési területem a diabetológia és a pajzsmirigy betegségek.
 
 
Dr. Borda Ferenc
 
Orvosi diplomámat 1979-ben szereztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1985-ben szakvizsgáztam belgyógyászatból. 1998-ban kaptam meg a Magyar Diabetes Társaság "Diabetológus Orvosa" minősítést, majd 2002-ben a Magyar Atherosclerosis Társaság "Lipidológus Orvosa" címet. 2001-ben neveztek ki főorvosnak. 2002-től a Bács-Kiskun Megyei Kórház II. Belgyógyászati Osztályának egyik részlegvezetője voltam, majd 2006-tól ugyanitt a Rendelőintézet II. Belgyógyászati Szakrendelését vezetem, illetve a Diabetes Szakrendelés munkatársa vagyok (Inzulinpumpa Centrum vezető). Kecskeméten még két Diabetes Szakrendelésen dolgozom (Mediorg ZRT., illetve az MDT által akkreditált Meditres KFT./vezető/). Tagja vagyok számos tudományos társaságnak. A Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének vagyok az elnöke.
 
 
Dr. Kis János Tibor
 
Orvosi Diplomámat 1998-ban szereztem a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, 2003-ban szakvizsgáztam belgyógyászatból. 2004 és 2006 között az USA-ban, a Harvard Egyetemen dolgoztam kutatóként, 2008-ban kaptam a Magyar Diabetes Társaság "Diabetológus Orvosa" minősítést, ugyanebben az évben védtem meg disszertációmat az 1-es típusú cukorbetegség immunológiájáról, és kaptam meg a PhD. tudományos fokozatot. 2009-2020 között a Budai Irgalmasrendi Kórház (BIK) Belgyógyászati Osztályát főorvosként vezettem. Jelenleg a St. János Kórház főorvosa vagyok. Betegeket a St. János KH mellett a Professional Orvosi Kft.-ben fogadok. 2021-től a Magyar Diabetes Társaság vezetőségének tagja vagyok.
 
 
Dr. Siller Imre
 
2002-ben végeztem a PPKE JÁK nappali tagozatán „cum laude” eredménnyel és 2007-ben tettem jogi szakvizsgáztam szintén jó eredménnyel. Elsősorban polgári joggal, gazdasági joggal, és munkajoggal foglalkozom, illetve az Alapítvány felügyelő bizottsági tagjaként az inzulinpumpás betegek támogatását segítem.
 
 
Dr. Blatniczky László 
 
Csecsemő-gyeremekgyógyász, endokrinológus, diabetológus vagyok. Korábban a Budai Gyermekkórház főigazgatója, ma a Szt. János Kórház részeként működő, gyermekellátó egység főorvosa, a Gyermekdiabetológiai szakellátás vezetője vagyok. A csecsemő-gyermekgyógyászaton belül fő érdeklődési területem az endokrinológia (belső elválasztású mirigyek betegségei), a gyermekkori cukorbetegség és az elhízás természete, kezelése és gondozása. Jelentős feladatomnak tartom a szülők, mint a kezelésben partner résztvevők  tájékoztatását, egészségügyi ismeretek fejlesztését. Ezzel a gyermekek otthoni ellátásában a tudatos megelőző- és gyógyító tevékenység hatékonyságát kívánom növelni. Számos hazai tudományos társaság vezetőségi és nemzetközi társaságok tagja vagyok, többek között a Magyar Diabetes Társaság pénztárosa, és a Gyermekdiabetesz Szekció elnöke.
 
 
Simsik József
 
A 2009.évben történt nyugdíjba vonulásom előtt, 1972-től mindvégig a Fővárosi Gázművek Rt. alkalmazásában két évtizedig tervező mérnökként, ezután hegesztést ellenőrző szakemberként, majd kártérítési és műszaki szakértőként tevékenykedtem.
Negyven éve vagyok cukorbeteg. Az inzulinpumpát 1999.májusától használom. A pumpa használatával a korábbi inzulin mennyiséget sikerült cca. 35-40 %-kal csökkenteni. A vércukor ingadozások száma és mértéke szintén csökkent. Az átállás utáni begyakorlást követő időszaktól kezdve, és manapság is, a hetente mért és összesített vércukor értékek standard eltérései 2,0 alattiak. A naponta 6-7x elvégzett vércukorszint mérés, az un. mediterrán étkezés, a rendszeres mozgás és ezek dokumentálása, majd pedig kezelő orvosommal havonta történő személyes egyeztetés, és mindezeken kívül az időszakonként elvégzett ( HbA1c, mikroalbumin ürítés, szemfenék, stb.) vizsgálatok eredményei alapján történő életviteli változtatások biztosították, ill. biztosítják ma is a jó közérzetemet és aktivitásomat. Személygépkocsit 1983 óta rendszeresen vezetek. Családban élek, két felnőtt fiam van. Bízom abban, hogy az ALAPÍTVÁNYban kifejtett tevékenységemmel hozzájárulhatok betegtársaim optimális kezeléséhez!

 
Dr. Grosz Andrea 
 
1971-ben SOTE Általános orvosi diplomát szereztem, 1974-ben tüdőgyógyászat, 1986-ban belgyógyászat szakvizsgát tettem, 1996-ban magyar Diabetes Társaság Diabetológus Orvosa minősítést nyertem. 1971-1994. Országos Korányi Tbc és Pulmonologiai Intézetben dolgoztam, 1981. januárig az Intézet I. Tüdőbelosztályán, majd 1981. Januártól a X. Belgyógyászati Osztályon dolgoztam, diabetológiával itt kezdtem foglalkozni. A munkámat 1994. január-2000. április között Péterfy Sándor utcai Kórház diabetológiai szakprofilú B Belosztályán folytattam, s 2000.áprilistól  a Budai Irgalmasrendi Kórház Belgyógyászati Osztályán dolgozom, s itt megszerveztem a Diabetológiai Szakambulanciát, melyet jelenleg is vezetek. Inzulinpumpa kezeléssel 1999-től foglalkozom. Szakambulanciánk 1997-óta inzulinpumpa centrum.